A lélek fohásza
 
Azt keresem, ki nemcsak az élet és a halál ura,
Szív szava inkább, földöntúli szépség.
Azt mondják, hogy minden atomban benne lakik,
Elhiszem, értem, de tovább keresek valakit.

Azt tanítja az írás, hogy a szívek belső rejtekében,
Ott él, mint a tanú, vagy a tettek elfogadója,
Azt mondják, hogy a lélek nemcsak a társa, de mása.
Elhiszem, értem, de ez nem a vándorutak legvégső állomása.

Ott van az oltár bársonyos függönyein túl,
Kő vagy bronz, de beszélni képes, és nagyon élő.
Azt mondják, az a boldogság, ha a múrti rád néz.
Elhiszem, értem, ám szaharinnál jobb a nádméz.

Annyi javaslat van, hogy merre kutassak,
Szent könyv, szent guru, hangszerek, fák és kúszónövények,
Csipkebokorban a tűz, vagy lángbetűs írás márványfalon.
Elhiszem, értem, de én csak Őt akarom.

Néha a fák közt lebben egy árny, vagy a szellő,
Néha egy kép alakul ki a borzolt víz tükörén.
Azt mondják, csak az elme játszik, elámít.
Elhiszem, értem, de Rajta kívül semmi se számít.

Senki vagyok, csak sivatagban egy apró porszem,
Annyi se, csak töredéke a szálló pornak.
Azt mondják, hogy nincs Előtte semmi esélyem.
Elhiszem, értem, de mégsem nyugszom, ameddig el nem érem.

Szanszkritból fordította ~ Szilágyi Márta