A Természet 'lila' ajándéka


A levendula gyógyhatása, felhasználása

A levendula az egyik legsokoldalúbban, legváltozatosabban használt finom illatú gyógy-, fűszer- és dísznövény. Európába a Rómaiak hozták be, az ókorban ez a növény a szépségápolás meghatározó növénye volt. Latin neve is innen ered: lavare = mosni. Többféleképpen használták: testre kenve, fürdővizet illatosítottak vele, szappant készítettek belőle, de akár száraz virágát a földre szórva is illatosítottak vele. A néphit szerint a levendula távol tartja az ártó, rontó erőket, szellemeket. Ezt a levendula erős illatával magyarázták.
Már a 13. és 14. századból vannak feljegyzések, melyek megemlítik, hogy akinek a kesztyűje bőven és nagy mennyiségben szívott magába levendula olajat, azoknak a szervezete sokkal ellenállóbb volt a pestissel szemben. Az ókori görög, római és Karthágóból származó leletek arról tanúskodnak, hogy az akkori fürdőkben gyakran mártóztak meg levendulában. Egyiptomban balzsamozáshoz használták, 
Angliában a pestisjárvány idején a csuklóra kötözve viselték. Évszázadokon keresztül használták, mint fájdalomcsillapító, görcsoldó, nyugtató, idegrendszert erősítő szer. Használták még rüh és moly ellen, ficam gyógyítására, rovarcsípésre, fogfájás ellen. A 20. század elején a levendula gyógyszerként használatos, hasmenés, köhögés, fejfájás ellen, a II. világháborúban pedig sebfertőtlenítőként. Igen magas illóolaj-tartalma van a levendulának, melyet kipárlással nyernek. 

Virágként leszedve és csokorba kötve, vagy virágpárnát készítve rengeteg mindenre felhasználható.
A levendulának csodálatosan aromás, fűszeres, igen kellemes illata van. Virágját vagy leveleit megdörzsölve kezünkön hosszú ideig illatozik. Harmóniát teremt az emberben, látvány és illat együtt bűvöl el mindenkit, frissít, regenerál, felüdít és nyugtat egyszerre.

A levendula jó mézelő növény, méhcsaládokat telepítve levendulásunk mellé igen értékes levendulamézhez juthatunk. Lakótérbe helyezve a frissen vágott vagy szárított virágot, kellemes levendula illat lengi be lakásunkat, a mi örömünkre és a molyok, tetvek, szúnyogok és rovarok szomorúságára, mert azokat elűzi. A szárított levendulavirág megőrzi illatát és színét. Csokorba kötve árnyas és szellős helyen, felkötve és virággal a föld felé lógatva gondosan szárítsuk meg. 


A gyógyhatású levendula:
  • Javítja az életfolyamatokat, fokozza a testi és lelki frissességet.
  • Antibakteriális, fertőtlenítő, gyulladást csökkentő hatása van.
  • Aromaterápiában használva feszültségoldó, idegerősítő, nyugtató hatású. Enyhíti a fejfájást, a depresszív kedélyállapotot, segíti az elalvást, az alvászavarokat megszünteti.
  • Meghűléskor inhalálással tisztítja a légutakat, csökkenti a fertőzéseket. Asztmások ne használják így!!
  • A pattanásos, gyulladásos bőrt bekenve nyugtatja. Érvényes pikkelysömörre és ekcémára is. Enyhíti a napozás okozta leégést.
  • Masszírozások alkalmával a fáradtságot, izomfájdalmakat, a reumás fájdalmakat csökkenti. Gyulladásos izomfájdalmakat enyhíti.
  • Az immunrendszert erősíti élénkíti,
  • Relaxál, regenerál.
  • Hatékony zsíros hajra és korpás fejbőrre is.
  • Fürdővízbe cseppentve és kicsi tejet hozzáadva segít, hogy bársonyos legyen bőrünk.
  • Női betegségeknél hatásos irrigáló szer. Recept: 1 liter kamillateához 4-5 csepp levendulaolaj.
  • Oldja a szélgörcsöket, fertőtleníti a beleket.
  • Rovarcsípéseket csillapítja, segíti a horzsolások és kisebb sebek gyógyulását.
  • Párnánkra cseppentve, vagy párnahuzatunkba szárított levendulát téve segíti alvásunkat.
  • Segít pszichés és idegi panaszok (alvászavar, idegesség, fejfájás, migrén)
  • Szív és érrendszerhez kapcsolódó panaszok (alacsony vérnyomás) enyhítésében.
  • A bőrápolásban is kiváló.
  • Izmok és izületek gyulladásának csökkentésére.
  • A belőle készült tea kiváló nyugtató, szélhajtó.

Levendula gyógytea készítése:

Közvetlen fogyasztásra készíthető forrázattal is és rövid ideig tartó főzettel is. Fontos az edényt fedni, hogy az illóolaj ne távozzon el.
Számos gyógytea elengedhetetlen alkotórésze a levendula. Enyhe idegnyugtató hatású, fejfájást és fájdalmat csillapító, görcsoldó, segíti az emésztést, csökkenti az ideg alapú gyomor- és bélbántalmakat, a stressz okozta magas vérnyomást, az alvászavarokat.
  • Migrén elleni tea: 1 liter vízzel leforrázunk 20 g szárított levendulát, 5 percig hagyjuk állni, mézzel édesítünk.
  • Légutakra: 1 liter vízzel leforrázunk 20 g levendulavirágot és 20 g fodormentalevelet. Naponta 3szor egy csészével.
  • A nyugalomért: 3-4 teáskanál szárított levendula leforrázunk, 10 percig állni hagyjuk. Mézzel fogyasztjuk.
  • Alvászavar, idegesség ellen: 2 teáskanál levendulavirágot forrázzunk le csészényi vízzel, hagyjuk 10 percig lefödve, majd szűrjük le. Az esti órákban, lefekvés előtt igyunk belőle. 1-2 csészével.
  • Idegeskedésből, stresszből, lelki problémákból származó gyomorfájásra: 2 teáskanál levendulavirágot forrázzunk le csészényi vízzel, hagyjuk 10 percig lefödve, majd szűrjük le. Étkezések után fogyasszuk. A levendulával együtt más emésztésjavító növényeket is használhatunk.

Levendula fürdő virágból készítve:

Itt is leginkább a nyugtató hatása az, amit kihasználunk. Emellett azonban a levendula serkenti a vérkeringést, és segíti a bőrpanaszok enyhítését.
Így készül a levendulás fürdő: 10 dekagramm levendulavirágot forrázzunk le 2 liter vízzel, hagyjuk állni, majd szűrjük le. A kapott főzetet vegyítsük a fürdővízhez.

Levendula fürdő levendulaolajból:

A levendulaolaj nyugtató hatású. Különleges tulajdonsága, hogy az ideges embert megnyugtatja, ha kimerült, vitalizálja.
Ha levendulaolajból készítenénk fürdőt, fontos, hogy az olaj egyenletesen eloszoljon a vízben, ne csak a víz felszínén ússzon. Ehhez használható tej és méz, kikevert tojás, tejszín mint természetes emulgálószerek.
Az így készült fürdő: 1 teáskanál levendulaolajat összekeverünk 2 tojássárgával, egy pohár tejszínnel vagy tejjel, 2 evőkanál mézzel, ugyanennyi sóval, majd a fürdővízhez adjuk. Jó félóra alatt jut az illóolaj a bőrön át a szervezetbe. Ez a fürdő alkalmas mensruációs panaszok enyhítésére, migrén kezelésre.

Levendulalolaj a párologtatóba

A levendulaolaj párologtatása megnyugvás, a feszültségcsillapítás eszköze lehet. A levendulaolajat vegyíthetjük citromfű és eukaliptuszolajjal. Pár csepp olajat párologtató lámpába vagy vízzel teli tálkába csöppentünk, és a fűtőtestre teszünk. (fejfájás, alacsony vérnyomás)

Levendulaolaj rovarcsípésre

Rovarcsípésre is használhatjuk a levendulaolajat. Ehhez 5 ml olajat összekeverünk 25 ml 40%-os alkohollal. A nyert folyadékba vattacsomóval mártunk, és a csípésre tesszük. 15-20 percig rajta hagyjuk.

Levendula a fűszernövény:

Főleg mediterrán vidékeken használják fűszernövényként, a Provance fűszerkeverék elengedhetetlen része. Apróra vágott és friss hajtásaival óvatosan bánjunk, mert nagyon erős az aromája. Halételek, gyros, saláták, szószok elkészítéséhez használjuk.


Levendulaüdítő

A levendula virágját (10 szálról lecsupaszítva) forrázzuk le cukorsziruppal és hagyjuk állni egy órát. Ezután szűrjük le és ízlés szerinti frissen csavart citromlével savanyítsuk. Tapasztalatunk szerint a cukorsziruphoz elegendő az 5dkg/l cukormennyiség. Megbolondíthatjuk a menta ízével: friss menta leveleit forrázzuk le, és hagyjuk állni, míg ázik a levendula. Amikor a cukorszirupos levendulát felhígítjuk, akkor összeönthetjük ezeket. Szénsavas és szénsavmentes ásványvízzel is nagyon finom. A kancsóba áztassunk levendulaszárat, levendulavirágot, mentaleveleket.


Levendula olaj
Egy dekoratív üvegbe töltött, friss illatú masszázsolaj örömteli meglepetés lehet szeretteinek, de a fürdőszobában is üdítő látványt nyújt. Testét s lelkét is megörvendezteti, ha fürdés vagy zuhanyozás után levendulaolajjal dörzsöli be magát. Bőre bársonyos lesz, a finom illat pedig gondoskodik a teljes ellazulásról. A sportolóknak ráadásul még egy előnyt kínál: aki edzés előtt és után is bemasszírozza magát az olajjal, jó eséllyel kerüli el a rándulásokat, ficamokat és az izomlázat. A levendula friss illatának és gyógyító erejének köszönhetően évezredek óta közkedvelt. Már az ókori rómaiak is levendulaolajjal kenték magukat, de használata csak a középkorban terjedt el. Angliában a XIX. században hágott tetőfokára a kék virág ihlette lelkesedés. Előkelő dámák illatosították magukat levendulás kölnivel, még szerelmes leveleiket is levendula illatú tintával írták. Néhány éve parfümként és természetes orvosságként ismét hódító útjára indult ez az aromás gyógynövény.

Így készül a levendulaolaj
- Egy marék friss vagy szárított levendulavirágot tálba rakunk.
- 1/2 liter oliva- vagy édes mandulaolajat teszünk hozzá, s a keveréket 3 napon keresztül napos, meleg helyen érleljük.
- Végül a keveréket egy szűrőn át üvegpalackba töltjük. Ha erősebb
   illatot szeretnénk, az átszűrt olajjal és új levendulavirággal együtt az
   egész folyamatot megismételjük.

 Levendula 


1. Leírása
 
Népies neve: keskenylevelű levendula, orvosi levendula, szagos levendula
Az ajakos virágúak családjába tartozó, a Földközi-tenger vidékéről származó évelő félcserje. A rómaiak hozták be Európába. 

Lilás virága kellemes, üde, illatos. A bokros növekedésű növény levelei hosszúkásak, hegyesek és keskenyek, fonákjuk molyhosan szőrös és a földhöz közel helyezkednek el.  

A növény 90 centiméteres magasságra is megnőhet, de törpeváltozatai is léteznek , amelyek csak 25 centiméter magasak.  pici, csőszerű virágok hosszú kalászban, sűrű fürtökben nőnek, amelyek a szárat a csúcstól kb. 10 centiméteren át borítják.

Júliustól szeptemberig hozza illatos és rendkívül mutatós, ibolyás-kék virágzatát.

A levendula délvidéki növény, ezért előnyben részesíti a meleg és napos termőhelyet. A mély termőrétegű és laza szerkezetű talajt kedveli. Rendkívül kevés tápanyaggal is beéri, és jól tűri a szárazságot.

Elsősorban Dél- Francia országban termesztik aroma- és illatanyagáért.


Az illatos virágú közönséges levendula már messziről felismerhető – de közelről még érdekesebb

2. Összetevői

A növény közismert gyógyerejét a levendulát alkotó anyagok kombinációja adja.
A levendula erős aromáját az aldehideknek köszönheti. Ezek az alkotóelemek az olajnak többek között nyugtató hatást kölcsönöznek.

Alkohol:

A levendulaolaj mintegy 50%-ban tartalmazza a linalol nevű alkoholt. A linalol vírus- és baktériumölő hatású, valamint égési sérüléseket, sebeket gyógyít és fájdalmat enyhít.

Ketonok:

A ketonok fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatásúak, emellett a hámszövet képződését és a nyugodt alvást is elősegítik. A ketonok azonban mérgezőek is lehetnek, ezért kerüljük a 35% feletti ketontartalommal rendelkező levendulát.

Észterek:

Az észterek olyan anyagok, amelyek duzzanatok és fájdalmak csökkentésére, izomgörcs és hegek kialakulásának megakadályozására, valamint gombás fertőzések megakadályozására alkalmasak. Segítenek a kiegyensúlyozott hangulat elérésében.


3. Felhasználási módjai, hatásai

Betakarítása:

A virágos hajtásvégeket röviddel a teljes virágzás előtt vágjuk le. Csokrokba kötve akasszuk fel száradni szellős, árnyékos helyre.



Levendula illóolaj:
 
- Az illóolajok 100%-os tisztaságú, természetes eredetű, koncentrált hatóanyagok.

-             A levendula azon kevés illóolaj egyik, amelyet hígítás nélkül lehet használni.
- Illata áthatóan tiszta, üde, virágos fejillat finom, gyógynövényes aljegyekkel.

- Párologtatásra, relaxáló aromafürdőhöz és masszázshoz, lábfürdőhöz, szaunázáshoz, horzsolásra, pattanásra, rovarcsípés okozta viszkető érzés enyhítésére alkalmazhatjuk.
-             Fejfájás ellen dörzsöljünk a halántékunkra néhány csepp tömény levendula illóolajat.

-             Szorongás és feszültség enyhítésre cseppentsünk levendulaolajat a pulzushelyekre, például a halántékunkra vagy csuklónkra.

-             Kifakult, zsíros hajra készítsünk hajmosás utáni öblítőt kb. 1 liter ásványvízből, néhány csepp levendulaolajból és egy citrom levéből.


-             Kisebb vágások, csípések, rándulások és zúzódások kezelésére tegyünk néhány csepp levendulaolajat egy tálka vízbe, mártsuk az oldatba egy ruhadarabot, majd helyezzük a borogatást a kezelendő felületre.

Levendulás szappanok:

Mesterséges színezéket, tartósítószert nem tartalmaznak.

Levendula szappan hibiszkusszal és Karnauba viasszal:

 Selymes bőrt nyújt a viaszok királynőjével, természetes vitaminokat és antibakteriális hatást az olivaolajjal, kókuszzsírral, pálmazsírral.




Tea:

A virágdrog forrázatát mint nyugtatószert alkalmazzák ideges, feszült állapotok, túlterheltség, nyugtalanság, alvászavarok esetén. Jó hatású álmatlanság és idegi alapú gyomor- és bélpanaszok megszüntetésére. Fokozza az epeműködést.  Főleg az esti órákban, lefekvés előtt hatásos.

Illatszeripar:

Kellemes illóolaját előszeretettel hasznosítja az illatszeripar.

Levendula balzsam:

 A fáradt, kimerült izmok és ízületek pihentetésében, regenerálásában játszik szerepet. Kiválóan alkalmas túrázás, sportolás, illetve a megszokott mozgástól eltérő, fokozott igénybevételt követően. A balzsam könnyen felszívódik, a mélyebb rétegekbe hatol és gyorsan kifejti hatását.
 
Molyűző

Virágaiból készített csokrocskákkal évszázadok óta űzik a ruhásszekrénybe tévedt molylepkéket.
Ugyanezt a tulajdonságát használjuk ki a kertben, ugyanis a rózsától távol tartja a levéltetveket.
 
Felhasználása a konyhában:

A levendulát a konyhában is felhasználhatjuk.

Csirkehúsok elkészítésénél rozmaring helyett is használható.

A levendulafagylalt igazi ínyenc meglepetés, hiszen az íze is fantasztikus, különösen eperrel, limonádéba vagy borba keverve.

Húsokat, salátákat ízesíthetünk a belőle készült fűszerkeverékkel. Többféle süteményhez szolgál nagyszerű alapanyagként. Italoknak, mint például a fehérbor, vagy a pezsgő kellemes ízt ad.

A friss levendulavirágokat zselészirupok valamint gyümölcssaláták, desszertek, tej és krémek ízesítésére is lehet használni.


Elkészíthető belőle:

Mézes levendula vaj
Levendulás cukor
Levendulás teasütemény
Salátaöntet
Levendulás limonádé
Levendulás fűszerkeverék húsokhoz, salátákhoz




Menstruációs problémák enyhítésére:

Nyugtató, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásának köszönhetően a levendula alkalmas a menstruáció okozta panaszok kezelésére.
A menstruációs fájdalom enyhítésére hígított levendulaolajjal gyengéden masszírozzuk be alhasunkat.

Kiváló gyógyír reumás fájdalmak, idegzsába kezelésére fürdő és bedörzsölő szer formájában.
Napégésre és sérült bőrfelületen is alkalmazható.

4. Érdekességek

A levendula a kelta holdhoroszkóp szerinti fűzfajegy szent illata. A levendula varázslatos ereje akkor a legnagyobb, ha a növényt teliholdkor szedik.


Gyermekek születésekor a rómaiak izzó szén fölött levendulával füstöltek, hogy az újszülöttet és édesanyját a könyörületesség illatával vegyék körül.

Az ókori görögök a levendulát Hekaténak, a varázslás, a sötétség és az éjszaka istennőjének szentelték.

Az ókori görögök és rómaiak tisztító tulajdonságáért és illatáért kedvelték a levendulát.

I. Erzsébet angol királyné állítólag minden reggel cukrozott levendulát evett.

Forrás ~ Internet