Nagymamám emlékére 

Az én nagymamám erős volt és egyben gyenge.
Tiszta és ártatlan volt az ő lelke.
Aki a mai napon eljutott a mennybe.
Elment tőlünk nagyon messze,
 

És ki tudja, hogy a temetés elég lesz-e?
Ki tudja, elég lesz annyit mondanom neki: sajnálom?
Hogy nem kértem tőle bocsánatot, már most bánom.
Bánom, hogy vannak ki nem mondott szavak.
 

Most szívem fölött nyugszik egy fekete szalag.
Ő már szemét örökre lehunyta.
Nyíljon meg jó lelke előtt a mennyország kapuja!
Most - bár későn - már tudom, hogy szeretem.
 

Most, hogy nincs velem, már tudom: kell nekem.
De már túl késő - könnyekben van a szemem.
Soha nem felejtettem el, miket mondott nekem.
Soha nem felejtem el biztatását,
Vagy néha igazságos szidását.
 

Nem búcsúztam el, nem mondtam, hogy: viszlát.
Pedig tudom: nemsoká sír fedi
Az ő gyenge hamvát.
 

Drága lelked nyugodjon békébe,
Maradjon meg szívedben unokád emléke!